A világ abból a figyelemből születik meg, ahonnan nézed.
Amikor a figyelem a formára, a problémára és az ismétlődő történetekre tapad, ugyanaz az élethelyzet kezd újra és újra valóságnak látszani. A megszokott figyelem mindig a formát és az ismétlődő történeteket nézi: mi történt, mit érzel, mire gondolsz, mit mond újra ugyanaz a történet, mit kellene megoldani, minek kellene végre rendbe jönnie. Mónika innen fordít vissza, a figyelem visszatér oda, ahonnan minden történet, minden forma és minden lehetőség megszületik. És ebben a visszatérésben a változás felismerhetővé válik, és már történik. Nem a körülmény ellen. Nem a történet ellen. Nem azért, hogy egy másik eredményt erőltess ki. Hanem oda, ahonnan a körülmény, a történet, az érzés és a forma egyáltalán megjelenik.
Amikor a figyelem nem a megváltoztatandó világon marad, hanem visszatér az eredeti valósághoz, már nem ugyanonnan látod azt, amit eddig problémának hittél. A történet még megjelenhet. A helyzet még ismerősnek tűnhet. De már nem ugyanazzal az erővel határoz meg. Mert a figyelem visszatér oda, ahonnan minden történet, minden forma és minden lehetőség megszületik. És ebben a visszatérésben a változás felismerhetővé válik, és már történik.