Logo HORVÁTH MÓNIKA
Belépés
Logo HORVÁTH MÓNIKA Belépés
Elvonulás - AZ IDŐ ÉS AZ ÉN ILLÚZIÓJA
Az elkülönült én csupán rávetül az Eredeti Megnyilvánulásra, mégis úgy tűnik, mintha annak része lenne. A Valós Megnyilvánulás és a rávetített kép egyszerre válik láthatóvá, fenntartva azt az illúziót, hogy az idő és az elkülönült én valóban létezik.
Időpont: 2027. január 23–29.
Helyszín: Királyréti Vadászkastély - 2624 Szokolya, Királyrét

Nem megszüntetni kell az illúziót, hanem felismerni, hogy soha nem volt része a Valós Létezésnek.

A szabadság már most is jelen van.
A Tiszta Jelenlétben nem az én elengedése, meghaladása vagy megszüntetése történik, hanem annak közvetlen felismerése, hogy az elkülönült én soha nem is létezett, így minden, ami az idő és az elkülönült én illúziójához tartozott, automatikusan összeomlik. Ami marad, az az Eredeti Megnyilvánulás, amelyet valójában soha semmi nem korlátozott.
Amit valóságnak hiszel, az már egy következmény.
Mindazt, amit a fizikai érzékszerveinken keresztül látunk, hallunk és érzékelünk, valóságnak tekintjük. Ebből indulunk ki, ehhez viszonyítunk, és ezen keresztül próbáljuk megérteni önmagunkat és az életünket. Pedig amit fizikai valóságnak hiszünk, az nem a kiindulópont, hanem már egy következmény. Az anyagi világ mindig csak azt tükrözheti vissza, amiből megszületett. A kérdés az, hogy mivel azonosítod önmagad: a Valós Létezésed érintetlen teljességével, vagy az elkülönült én vélt valóságával? Az anyagi világ ennek megfelelően tükrözi vissza az érintetlen teljességet, vagy az elkülönült énhez kapcsolódó kétségeket, félelmeket, hiányt és korlátokat. Nem az anyagi világ határozza meg, aki vagy. Az anyagi világ azt tükrözi vissza, aminek önmagadat tartod.
Amikor közvetlenül felismerhetővé válik, hogy az elkülönült én és az idő soha nem volt része a Valós Létezésnek, minden, ami ezekhez az illúziókhoz kapcsolódott, automatikusan összeomlik.

Az idő illúziója tartja fenn az elkülönült ént

Az elkülönült én illúziója magában hordozza az idő illúzióját.
Az idő látszólag lehetőséget ad arra, hogy az elkülönült én kétségbe vonja, megtagadja vagy ellenálljon annak, ami az Eredeti Megnyilvánulásban már eleve jelen van. Amit megtagad, azt később megpróbálja elérni vagy létrehozni - így a jövőbe helyezi azt, ami valójában soha nem hiányzott. Az elkülönült én időt teremt ahhoz, hogy elérje azt, ami idő nélkül már létezik. Amikor az idő illúziója felismerhetővé válik, az elkülönült én és minden hozzá kapcsolódó kétség, hiány és ellenállás magától összeomlik. Ami marad, az az Eredeti Megnyilvánulás tiszta, érintetlen szabadsága. A felismerés nem vár a jövőre. A téli elvonuláson a Tiszta Jelenlét terében nyílik lehetőség az idő és az elkülönült én illúziójának felismerésére, Mónika közvetítésével. Nem kell semmit elérned, megváltoztatnod vagy megszüntetned. Megadod magadnak a lehetőséget: • hogy felismerd, ki vagy valójában? • hogy a saját mindennapi élethelyzeteiden keresztül ráláss az elkülönült én torzításaira, és felismerd azt, ami ezektől függetlenül mindig jelen van? Ha úgy érzed, szeretnéd megadni ezt a lehetőséget önmagadnak, szeretettel várunk.

Hogyan zajlik a téli elvonulás?

Ez az elvonulás nem egy előre felépített program.
A téli elvonuláson a Mónikán keresztül megnyilvánuló Tiszta Jelenlét terében a mindennapi élethelyzetek és a felmerülő kérdések egészen más megvilágításba kerülhetnek. A közös beszélgetések során közvetlenül válhat felismerhetővé, hogyan jelenik meg az idő és az elkülönült én illúziója mindabban, amit eddig valóságnak hittél. A program nem előre meghatározott tanítási folyamatra vagy kötött tematikára épül. A Jelenlét Beszélgetések a pillanatban formálódnak, a résztvevők kérdésein és élethelyzetein keresztül. Ezekben az élethelyzetekben válhat láthatóvá, hogyan jelennek meg az elkülönült énhez kapcsolódó kétségek, félelmek, elvárások és korlátok, és hogyan helyezzük a jövőbe azt, ami az Eredeti Megnyilvánulásban már jelen van. Nem a problémák elemzése vagy a megoldások keresése történik, hanem annak közvetlen felismerése, ami az idő és az elkülönült én illúziójától függetlenül mindig jelen van. Szabad foglalkozásként lehetőség nyílik jógára, pihenésre, a természetben töltött időre és kötetlen kapcsolódásra is.

Programok és élmények

Egy tiszta jelenlét tere nyílik meg, ahol a ráébredés természetesen válik láthatóvá — a saját ritmusodban.
Ebben a térben nincs mit elérni, és nincs mit létrehozni - csak felismerni azt, ami mindig is ott volt. Jelenlét beszélgetések / szatszangok A nap során több alkalommal találkozunk Mónikával a Tiszta Jelenlét terében. A beszélgetésekben bárki felhozhatja az őt foglalkoztató kérdéseket, élethelyzeteket és tapasztalatokat. A közös jelenlétben ezek új nézőpontból válhatnak láthatóvá, lehetőséget adva a közvetlen felismerésre. Narayana, meditáció A Narayana és a meditáció lehetőséget ad az ellazulásra, a befelé figyelésre és az elkülönültség illúziójának felismerésére.
Természet, mozgás és kötetlen együttlét A közös programok mellett szabadon választhatsz a pihenés, a jóga, a természetben töltött idő és a kötetlen beszélgetések között.
Az elvonulás során nincs elvárás arra, hogyan kell megélned az együtt töltött időt. Fontos tudnivalók! Az elvonulás a Tiszta Jelenlét közvetlen megtapasztalására épül, ezért a program során semmilyen tudatmódosító szer használata nem támogatott. Az elvonulás nem helyettesíti az orvosi kezelést. Azok számára, akik jelenleg pszichiátriai kezelés alatt állnak, vagy jelentős mentális, illetve érzelmi nehézségekkel küzdenek, a részvétel nem javasolt. Amennyiben egészségi állapotoddal kapcsolatban bizonytalan vagy, kérjük, a jelentkezés előtt egyeztess kezelőorvosoddal.

Részvételi információk és jelentkezés

Időpont: 2027. január 23–29.
Érkezés: január 23., szombat, 13:00 órától Távozás: január 29., péntek, 10:00 óráig Helyszín: Királyréti Vadászkastély, 2624 Szokolya, Királyrét Részvételi díjak és szálláslehetőségek A részvételi díjak tartalmazzák a teljes elvonulás programját, a szállást és a napi háromszori étkezést. Új szárny – közös szoba: 210 000 Ft. Az új szárnyat azoknak tartjuk fenn, akik vállalják a közös szobában történő elhelyezést, ezzel is támogatva a közös együttlétet. Régi szárny – közös szoba: 195 000 Ft. A régi szárny egyszerűbb, puritánabb felszereltségű, kedvezőbb árú elhelyezést kínál. Ugyanúgy része az elvonulás közös terének és élményének. Régi szárny – külön szoba: 240 000 Ft. Az egyedüli elhelyezés kizárólag a régi szárnyban, a szabad kapacitás függvényében lehetséges. A külön szoba nem garantálható előre, mivel annak elérhetősége a végleges résztvevői létszámtól függ. A külön szobában történő elhelyezés lehetőségét az elvonulás kezdetén, a helyszínen tudjuk megerősíteni. Részvétel időtartama Az elvonulás a teljes időtartamra szóló jelenlétre épül, ezért arra kérünk, hogy lehetőség szerint az első naptól az utolsóig vegyél részt a közös együttlétben. Amennyiben később érkezel, vagy a program vége előtt távozol, a teljes részvételi díj ebben az esetben is fizetendő, részarányos díjcsökkentésre nincs lehetőség. Jelentkezés A jelentkezés két lépésből áll, és kizárólag a weboldalon keresztül lehetséges. 1. Regisztráció: www.horvathmonika.com/elvonulas – az Elvonulás menüpont alatt. 2. Előleg befizetése: A regisztrációt követően visszaigazoló emailben küldjük a fizetéshez szükséges adatokat. Előleg (utalással kérjük teljesíteni): 50 000 Ft. Előleg befizetési határidő: 2026. december 30. Fennmaradó összeg: a helyszínen, készpénzben fizetendő. A jelentkezés az előleg beérkezésével válik véglegessé. Férőhelyek és szobafoglalás Az elvonuláson legfeljebb 50 fő vehet részt, ezért a jelentkezéseket az előlegek beérkezésének sorrendjében tudjuk véglegesíteni. A regisztráció során lehetőség van jelezni, hogy az új vagy a régi szárnyban szeretnétek megszállni, illetve melyik szállásopciót részesítitek előnyben. A szobák kiosztásánál a regisztráció és az előleg befizetésének sorrendjét vesszük figyelembe. Így a korábban jelentkezőknek nagyobb esélyük van az általuk választott szállásopcióra. A szállásigényt a regisztrációs felület megjegyzés mezőjében tudjátok jelezni. A külön szobás elhelyezésre vonatkozó feltételek a fentiek szerint érvényesek. Lemondási feltételek Az előleg visszatérítésére abban az esetben van lehetőség, ha a lemondás legkésőbb 2026. december 30-ig, írásban, a regisztrációra kapott visszaigazoló emailre válaszolva beérkezik. A 2026. december 30. után érkező lemondások esetén az előleget nem áll módunkban visszatéríteni. Megértéseteket köszönjük. Az előleg befizetésével a jelentkező elfogadja az elvonulás részvételi és lemondási feltételeit.